kielégítője elnyomással válaszol. Én irányítom megkínzómat ki nem tesz mást, mint vonagló
tehetetlenségemnek bennem tartást ad, s rendezetlen életem szabályokba foglalja melyek nélkül
bolyongó bolond az ember.
a nép, még nagyobb haragra gerjed, hánykódva őrjöngve üvölt: Szorítsd tovább, még még, meg ne
állj kínzásomban.
Tüntetünk, kivonulunk demokrácia van. Szétlövik a népet, s a nép nem nyugszik, önnön sorsát
irányítja a hatalom keze által, s ebből semmit sem lát. A tömeg mint egy tehetetlen sorsának
kiszolgáltatott keresi urát, ki irányíthatná, keretbe foghatná életét, kinek végül megadhatná magát.
Behódolás vajon valódi alázat? Nem!
A behódolás maga lázadás a hatalom ellen. Hisz a kényszert
maga a behódoló irányította a maga vágyaival, kiharcolta az erős erejének magára vonását, ringó
rángatózásában, magán feszítve meg a kötelet, ki megnyugodni képtelen, ki épséges ésszel felfogni
meglátni képtelen, hogy saját maga felett hatalmaskodik az erős által, kit eszközül használ.
Kontraszelekció, mondjuk.
önmagát irányítani képtelen, s jól felfogott érdeke, hogy urát keresse, s megtalálja végül. Átadva
önnön lelkét a rendnek, az Isteni rendnek, mely a dolgok elfogadása, minden lázadás nélkül.
A tanítvány, ki a mester elé letérdelni képtelen, nem alkalmas a tanulásra. Alkalmas a felette való
uralkodásra. Nem irányítja az ilyen a maga életét, s mesterére sem bízza. De a rend nem tűr
bolyongókat, s áldozati létbe kényszerítve tanítja szeretettel. Akit szeret az úr megvesszőzi azt
olvassuk az írásban, s világosan érthető, hogy ez a valódi szeretet, az isten valódi szeretete.
A folyamat, melyben az ember tanítvánnyá formálódik, ki imádva kívánva borul a mester lábaihoz,
nem akadályozva Önnön fejlődését lázadása által. A tanítvány immár a tanulásra készen áll. Mikor
az ember Önnön állatias mocskából mint tékozló feláll, térdre esve nyújtva kezét az igaz hatalom
felé, mely csak ekkor nyúlhat érte, a mennybe emelve őt!
