Addig jutottam, hogy vannak az ember életében az ő általános mindennapi dolgai, házastársa családja, ismerősei, rokonai és ebben a szűk környezetben sem vagyunk őszinték egymással. Ha ebben a körben hazugságokkal, kis füllentésekkel élünk, azt óhatatlanul is ki terjesztjük tágabb környezetünkre is.
Ilyen kis hazugságokra gondolok.
Volt apósomnak egy nyula. A lányom nagyon szerette, játszott vele mindig, etette gondozta, barátjaként kezelte nyaranként amikor a kishölgy let volt a mamáéknál vidéken. El telt a nyár, a gyerek hazajött, a nyúl meg a tepsibe került, mert megnőtt a nyáron rendesen. Legközelebb, megyünk látogatóba, a gyerek első kérdése: Hova lett a nyúl papa? Papa: Megszökött.
A gyerek siratja a nyulat, mindenki szomorú, nézünk a papára, Ő néz a gyerekre, látszik, hogy lelkiismeret furdalása van, és mi tudjuk, hogy miért, de nem áruljuk el, asszisztálunk a papa hazugságához, és még meg is magyarázzuk, hogy egyik etetéskor nyitva maradt véletlen a ketrece, mert tudod, hogy nehezen csukódott...
Már nem csak asszisztálunk a hazugsághoz, hanem el kezdtük építeni, tartva az Isteni elvet: Szaporodjatok, sokasodjatok, ami a hazugságra könnyen alkalmazható elv.
Bármikor beszélünk a gyerekkel már ügyelni kell arra, nehogy leleplezzük magunkat előtte, nehogy elveszítsük a bizalmát, mert aztán teljes joggal zárkózik be, és nem osztja meg velünk gondját baját. Hiszen: A múltkor is átvertük
Minden gyerek életében rengeteg ilyen eset van, és minden gyerekből felnőtt lesz, mi magunk.
Kérdés, hogy megteszünk-e mi is ilyeneket, illetve, ha már megtettük, képesek vagyunk-e revideálni, és ezt a hozzáállást megváltoztatni.
Azt hiszem, ha tudomásul vesszük és alázatot mutatunk önmagunk felé először, önmagunkkal szemben. Hogy igen ez így tűrhetetlen, Ha megértjük, hogy mi magunk miért hazudunk, és belátjuk, hogy semmi nem indokolja, vagy csak betartjuk a vállalásainkat, hogy ha már vállaltuk, hogy a gyereknek hoztunk egy nyulat, akkor megtartjuk a számára, és nem tesszük tepsibe, és nem kezdünk a hazugság diadalmenetébe? Hány nyulat teszünk tepsibe, egy életen át? És miről szól ma Magyarország? Tepsibe teszik a nyulainkat. Mindenki a környezetünkbe, a politikába, a vallásokba.
Ez a világ egy nyúlsütő verseny
Egy ilyen világban nem csoda, ha úgy élünk ahogy, és ha olyanok a politikusaink, vallási vezetőink amilyenek. Mit is várhatnánk egyebet?
Mert a kis hazugságainkat és a nagyokat is azzal magyarázzuk, hogy neki jó legyen, mármint annak akinek hazudtunk. Ne szomorkodjon, ne okozzunk neki fájdalmat. Csak neked akartunk jót... És a gyerek: Ha jót akartál volna, nem vágtad volna le a nyulamat!
De az igazság az, hogy ha nem vágjuk le a nyulat, bele se kell kezdeni egy életen át tartó hazudozásba, és biztosan nem okozunk fájdalmat a másoknak. És nem veszítjük el a bizalmát, és vele a jó közösség meg marad.
Oda jutottam tehát, hogy félelmeink, legbelső forrása, az egyedülmaradástól való félelem?
Ahogy írtam ezt a történetet, közben döbbentem rá, hogy mennyire sok rétű, hogy mekkora szimbólum, ha ezt elkezdjük analizálni, hogy ki miért milyen hatással volt a másikra? Egy jól látható képet kapunk talán az egész társadalmunkat jellemző lelki és szellemi állapotról.A bölcs alkot, de művét, nem birtokolja. cselekszik, de nem ragaszkodik, beteljesült művét nem félti, s mert magának nem őrzi, el sem veszíti.
- Tao Te King -
Ha nem látszik a szövegszerkesztő ablak, akkor a megjegyzés feliratra kattintva, hozzá lehet szólni a cikkhez!
.jpg)
