Miért rejtőzködünk?

Miért rejtőzködünk?

Nem értem, és egyre elfogadhatatlanabb számomra ez a jelenség. Nem vállaljuk gondolatainkat, nemzeti, politikai, és éppen vallási identitásunkat. Miként várhatjuk el, hogy akár a vallások, akár a politika tegyen értem, értünk bármit is, mint emberért, egyénért, és mint társadalomért, ha egyszer nem ismer minket, éppen ezért mi sem ismerjük őt, mi pedig nem ismerjük egymást.

Nem tudjuk egymásról mit, s hogyan gondolunk adott dologról.

Félve a rólunk szerzett ismerettel való visszaéléstől sünként begubózva a külvilágot kizárva, protokoll kapcsolatok mentén vegetálva.

Az önismeretet, nem lenne-e helyes , a másokkal való megismerkedés, és mások megismerése útján elkezdeni, és fokozatosan haladni, önvalónk felé, de már kialakult módszertannal, mások megismerése által. Végül is így segíthetnénk önmagunkat leginkább önmegismerésünk felé, hogy másoknak megengedjük, hogy megismerjen minket, így mindenki jól látja, hogy valódi életcélját akkor találhatja meg, ha olyan közösséggé válik másokkal, akik nem rejtőzködve, magányosan próbálnak valamiképpen életeben maradni, tulajdonképpen az ember szerves életterétől, társadalma többi tagjától, így elválasztva.

Igen, el kellene kezdeni az egymás között kialakított falakat lebontani. Mert a visszaéléstől való félelem, nyilván abból a sok hazugságból, hamis képből táplálkozik, amellyel próbálunk egymás elől elrejtőzni. Felépített egyéni protokoll-világokként jól láthatóan nem működik, hiszen a hazugságainkat egy idő után nem tudjuk kezelni. Egyre több dologról derül ki, hogy nem igaz, egyre jobban próbálunk rejtőzni ezért, félve a lelepleződéstől. De lássuk be, hogy leleplezni csak azt lehet, akinek van leleplezni valója.

Félelmeink tehát személyes devianciáinkra mutat? Amiről úgy gondoljuk, hogy azt mások úgy sem fogadnák el, nem tudva, hogy mindenkinek vannak olyan létrészei, amiről azt gondolja, hogy nem fogadná el társadalma?

És a maszkabál folytatódik?

Meddig?

Végtelenségig nyilván nem. Az élet, hazugságokkal csak korlátozottan terhelhető, ahogy egy pohárba is csak meghatározott mennyiségű víz fér, a többlet, a már nem tolerálható mennyiség kicsordul, nem fér bele több, lelepleződik, kiderülnek a határai. 

De hát nem éppen ez a cél? Hogy tisztában legyünk a határainkkal?

Ha nem látszik a szövegszerkesztő ablak, akkor a megjegyzés feliratra kattintva, hozzá lehet szólni a cikkhez!